Salt & Shotgun

112 Ocean Avenue

A Long Island-i Amityville városában évről-évre számtalan kalandvágyó jelenik meg szellemek és démonok után kutatva. De honnan is indult a történet? 1965 júniusában idősebb Ronald DeFeo megvásárolt egy a holland gyarmatosítás idejéből származó házat az Ocean Avenue 112 szám alatt az Amityville-i folyó partján. Idilli ház volt csónakházzal, hatalmas kerttel és megannyi szobával a két szülő és öt gyermekük számára. A család boldog volt. Az apa a kertben felállított egy üdvözlőtáblát, mely tükrözte a család boldogságát és elégedettségét. A táblán a mai napig olvasható a felirat ,,High Hopes" azaz ,,Szép remények". Az amerikai álomból azonban lassan rémálom lett. 1974 november 13-a hajnalán a Merrick road és Ocean Avenue sarkán álló kisvendéglő bárjában üldögélőket a család legidősebb fia ifjabb Ronald DeFeo - akit a helyiek csak Butch-ként ismertek - rázta fel nyugalmukból. ,,Segítsenek! A szüleimet agyönlőtte valaki!" A fiú hangjára Robert Kelske figyelt fel. Rövid kétkedés után úgy döntött ötödmagával Butch-csal tart a házba. A ház csendes volt, az idilli előkertben csendben himbálódzott a ,,High Hopes" feliratú tábla, mögötte pedig térdeplő gyermekek szobrai álltak a karján a kis Jézust tartó Szent József előtt. Lassan hatoltak be a házba, attól tartva, hogy a gyilkos még a közelben lehet. A házban néma csend uralkodott. A dermedt csendet csupán Shaggy, a család pásztorkutyája törte meg ugatásával. A ház lenyűgözően finom előterén haladtak keresztül, lassan lépdelve a márványlapokkal borított padlón egyenesen a lépcső irányába. Öt férfi, Kelske-vel az élen sietve lépdelt fel az emeletre. A második emeletre érve szembesültek a halál rettenetes bűzével, ami mindent körbe lengett. Kelske megállt az ajtóban és felkapcsolta a villanyt. Nem messze előtte, a földön hason fekve hevert az idősebb Ronald DeFeo és felesége Louise. A férfi hátán tátongó lyuk volt az első bizonyíték arra, hogy haláluk időpontjában nem aludtak. A sebből kicsorgó nagy mennyiségű vér végigfolyt a hátán és vörösre színezte a férfi kék alsóját. Az asszony sebei nem voltak kivehetőek, mivel egy élénk narancs színű takaró alatt feküdt. Az ágy mögötti falon elhelyezett óriási tükör visszatükrözte a szörnyű gyilkosságok képét, megduplázva a döbbenetet az ott állókban. Robert Kelske szinte halálra váltan lépett ki a szobából. Az ájulás határán három másik férfi lekísérte őt a földszintre. Csupán John Altieri maradt az emeleten, hogy ellenőrizze a többi szobát. A szomszédos gyermekszoba falain lassan körvonalazódni kezdtek a tapétát borító vitorlások, ágyúk és sasok. Az ajtó balján álló éjjeliszekrényen figurák sorakoztak melyek egy igazi katolikus otthon kellékei voltak. A padlón szétszórt cipők és játékok egyértleműen jelzték, hogy a szoba fiúgyermekhez tartozott, két fiúhoz pontosabban. A szoba jobb sarkában feküdt a két halott fiú, arccal a föld felé, akárcsak szüleik. John DeFeo a bal oldali ágyon feküdt. A hátát ért lövés nem volt teljesen egyértelműen kivehető, a pizsama élénk mintázata miatt. A szomszédos ágyon feküdt a 12 éves Marc. Az ágy mellett egy pár mankó és egy kerekes szék állt, melyek a fiú segítségére voltak, ha fel kellett állnia az ágyból, amire egy nemrégiben történt sportsérülés miatt nehezen volt csak képes. Ekkor vált kivehetővé az az egyetlen lövés, mely a gyermek hátát érte. Egy másik szobában fedezték fel a család két lánygyermekének holttestét. Allison és Dawn DeFeo szintén az ágyukban feküdtek, hason, fejük, melyet közvetlen közelről ért a lövés az alkarjukon feküdt, éppen úgy, ahogy alvás esetén szokott. A későbbi nyomozás említést tesz a földszinten talált vércseppekről valamint egy véres cipőről, továbbá egy hetedik holttestről, amelyet érthetetlen okoból az igazságszolgáltatás eltitkolt. Butch állítása szerint a gyilkosságok elkövetője valószínűleg egy bérgyilkos lehetett. Ő maga pedig csupán úgy élhette túl a kivégzést, hogy a lövések hallattán kirohant a házból. A későbbiekben azonban, ahogy a nyomozás előre haladt, a fiú állításai megdőlni látszottak. Bár sem vért sem pedig lőpornyomokat nem találtak a testén sem pedig a ruházatán, a pincében talált üres töltényes doboz felfedezése nyomán egyre inkább valószínűvé vált, hogy a gyilkosságok elkövetője nem más, mint ifjabb Ronald DeFeo. És amint a története lassan darabokra hullt, végül beismerő vallomást tett. Állítása szerint az alaksorból kiszűrődő hangok késztették a gyilkosságok elkövetésére. Azt állította, valami megszállta a testét és lelkét és elhitette vele, hogy a csalátagjai ellene vannak, meg akaják őt ölni. ,, Minden olyan gyorsan történt. Miután elkezdtem, képtelen voltam abba hagyni." - nyilatkozta a tárgyalás során. Arra a kérdésre, hogy mi késztette ilyen szörnyűség elkövetésére azt válaszolta: ,, Minél inkább aggódni kezdtem, hogy ha én nem ölöm meg a családomat, akkor ők ölnek meg engem, annál inkább úgy éreztem, hogy amit teszek az önvédelem, nem pedig gyilkosság, és ilyenformán teljesen helyén való. Ahogy a fegyver a kezembe került, nyilvánvalóvá vált mi vagyok. Én vagyok az Isten!" Bár Ronald DeFeo életfogytiglani börtönbűntetését tölti, rengeteg kérdés maradt nyitva a gyilkosságokkal kapcsolatosan. A gyerekek, hallva a lövéseket, vajon miért nem futottak el? Miért feküdt mindegyik áldozat a hasán? Talán valaki ezt mondta nekik, valaki akit ismertek? Vajon a szomszédok miért nem hallották a lövéseket egy olyan házból amelyben még az utcazaj is tisztán kivehető? Butch a mai napig folyamatosan változtatja történetét. Az első vallomásában többek közt nem említette a hangokat, melyek a gyilkosságra késztették. Mindezek csak jóval később meültek fel. Talán abban reménykedett, hogy csökkentheti a kiszabott bűntetést, amennyiben őrültnek tekintik. Pszichológusok szerint azon túl, hogy kényszeres hazudózó, semmiféle érzelmet nem mutat az emberi élet értéke iránt.

A Lutz család

A DeFeo család lemészárlása és Lutzék 1975 telén történt beköltözése közt mindössze néhány hónap telt el. A család azt nyilatkozta, nem zavarta őket túlságosan a gyilkosságsorozat. Ám mindössze néhány hét leforgása után, olyan sietve menekültek el új otthonukból, hogy még a személyes tárgyaikat, bútoraikat sem vitték magukkal.

Mi volt az ok?

A Lutz család felnőtt tagjainak állításai szerint a házban kezdettől fogva furcsa dolgok történtek. A beköltözés napján a család, akik erősen hívő emberek voltak, elhívták a helyi lelkészt, hogy megáldja új otthonukat. A pap az egykori fő hálóba lépve, ahol a DeFeo házaspárt meggyilkolták, szenteltvizet locsolt szét és nekiállt elmondani az áldást, mikor egy ijesztő férfihang, hangosan ráparancsolt. ,,Takarodjon innen!" A pap ezt nem árulta el a családnak, ám javasolta nekik, hogy egy másik szobában alakítsák ki a hálót. Már közvetelenül a beköltözés után furcsaságok mutatkoztak. Az egész házban erős rothadásszag, oszlás bűze terjenget, melyet képtelenség volt eltűntetni. Eleinte döglött rágcsálókra gyanakodtak, ám végül nem találtak semmit. A fürdőszobában eleinte beázásnak tűnő folt jelent meg a plafonon, mely egyre terjeszkedett, végül pedig sűrű penészhez hasonló anyag jelent meg. A gyermekek szobájában éjszakánként furcsa vörösen izzó tekintetek bukkantak fel, melyek halálra rémítették őket. A házban gyakran dermesztő hideg honolt, melyre nem volt magyarázat. A családfő George Lutz volt a legikább kitéve a házban zajló rejtélyes eseményeknek. Elbeszélése szerint egyre inkább hatalmába kerítette az érzés, miszerint valami megszállta őt. Zárkózott, depresszív lett. Szinte nem is kommunikált családja tagajival, vagy ha mégis, akkor arra figyelmeztette őket, hogy valami megszállta őt, ugyanaz a valami, ami talán Ronald DeFeo-t is. Depresszív pillanataiban azt hallucinálta, hogy családja tagjait démonok szállták meg, akik meg akarják őt ölni. Többször próbálta meggyőzni a feleségét, hogy a saját és a gyerekek biztnosága érdekében hagyják el a házat. Kérése azonban süket fülekre talált, mert a felesége nem akarta őt egyedül hagyni. Egy éjjelen George arra ébredt, hogy a felesége az ágy felett lebeg, a felismerhetetlenségig eltorzulva. Végső rémületében ráparancsolt az asszonyra, hogy hagyja el a házat, mert attól tart, hogy bántani fogja őket. A feleség ez alkalommal már hajlandó volt távozni, ám mikor ezt megtette volna, George önkívületi állapotban álta útját kezében egy konyhakést tartva. Hosszú perceken keresztül tartó menekülés után végül sikerült kijutniuk a házból, mikor a férjet egy óvatlan pillanatban sikerült kitaszítani az ablakon. Állítólag csak ekkor tért magához. A család pedig elhagyta a házat.

Amityville csalás vagy ámítás

A fennti események talán nem pontról pontra, de alapjaiban véve ismerősek lehetnek, hiszen történetükből azóta több filmfeldolgozás is készült. A Lutz család gyakran volt vendége különböző talk showknak, ahol mindig újabb és újabb megrendítő részletekkel bővült eleinte nem túl részletgazdag beszámolójuk. Közvetlenül azután, hogy elhagyták a házat, mielőtt még egyetlen egy beszámolót hallottunk volna, a család eladta a jogokat egy Weber nevű kiadótulajdonosnak, aki felajánlotta, hogy könyvet ír az eseményekből. Lutzék hosszú egyeztetés után kiharcolták, hogy a könyvből számazó bevételek 50%-a őket illesse meg. A könyv végül meg is jelent. Mindeközben a történetükből tubb tucat cikk is született, melyek bevételéből ők nem részesültek. Ezek a szintén Webber tulajdonában álló Sunday Times magazin egyik rovatában ,,Good housekeeping" jelentek meg. Ilyenek pl. Life in a Haunted House, Our dreamhouse was haunted. 1977-ben a család közel 5 millió dolláros kártérítési követeléssel lépett fel a Sunday Timesnál dolgozó Paul Hoffmann, William Webber, Bernardt Burton és Fredrick Mars valamint a Sunday Timest működtető vállalat ellen, azt állítva, hogy a történet a család tulajdona és az újságnak nem volt joga megjelentetni azt, anélkül, hogy ők részesültek volna a bevételekből. Valamint, hogy az események felidézése súlyos lelki trauma volt a számukra. Khmmm... A 1979 szeptemberében lezajlott tárgyalás során a meglehetősen szigorú Weinstein bíró a következőket mondta: ,, Alaposan áttekintve az egészet, nekem úgy tűnik, hogy a könyv nagy része csupán fikció, ami leginkább Mr. Webber elméjének szüleménye." 1979-ben Webber a People magazinnak adott interjújában a következőt nyilatkozta: ,, Tudom, hogy a könyv csalás. A történet nagy részét egy jó pár üveg bor után találtuk ki." Szintén a filmfeldolgozásoknak és egyéb információknak köszönhetően terjedt el az a tévhit, hogy a házban senki sem lakik azóta. Ellenkezőleg. A házat azóta több család is birtokolta, akik közül senki sem észlelt semmiféle jelenséget. A közelmúltban az Ocean Avenue 112 alatt élő család, annyira megelégelte a szellemekre és démonokra éhező közönség állandó látogatásait, hogy kiharcolták a cím megváltoztatását. Más részről a házban többször is végeztek szellemvadászatot, ördögűzést stb. Egy alkalommal infrakamerákat állítottak fel az épület több pontján. A második emeleti lépcsőfordulóban álló kamera, mely a főháló és az egykoron a fiúk szobájaként funkcionáló háló ajtaját hivatott felvenni, a következő képet rögzítette az éjszaka folyamán:

A kép azóta igencsak híressé vált. Állítólag John vagy Marc DeFeo szelleme tekint a kamerába, hideg, üres fehéren világító szemekkel. A kép úgy tűnik nem hamis és nem találtak a folyosó azon szakaszán olyan tágyat ami megtévesztő lehetne. A képen azonban nem az egyértelműen kivehető gyermekarc tűnik fel egyedül. A két háló ajtajában is kivehetünk egy-egy démoni arcot.

A Myrtles Plantation szellemei

A Louisiana állambeli St. Francisvilleben álló Myrtles Plantationt több szellem is kísérti. Már hosszú ideje Amerika egyik leginkább kísértetjárta helyének tekinthető. Rejtélyes kéznyomok a hatalmas tükrökön, láthatatlan léptek zaja alatt nyögő lépcsőfokok, bizarr szagok, rejtélyes módon el majd feltűnő tárgyak, mérgezés, akasztás, lövöldözés, gyilkosságok legendája lengi körbe a birtokot. A Myrtles plantationt 1794-ben építtette David Bradford, egy ír származású emigráns, aki öt gyermekével és feleségével együtt költözött a házba, néhány évvel azután, hogy elhagyni kényszerült korábbi otthonát, mivel állítások szerint részese volt az ún. Whiskey Lázadásnak, melynek következménye képpen George Washington vérdíjat tűzetett ki a férfi fejére. A birtokot ettől kezdve több különböző család birtokolta, melyek közül szinte mindegyikre jut egy-egy tragédia.

Történetek a Myrtles birtokról - legendák és igazságok:

Chloe:

A birtok körül keringő számos legenda közül a leghíresebb egy Chloe nevű fekete rabszolgához kötődik. A történet 1817-ben kezdődik, amikor Sarah Mathilda és a birtok akkori tulajdonosa Clark Woodruff házasságot kötöttek. Nem sokkal később két lánygyermekük született. Sarah Mathilda még ugyanebben az évben, ismét teherbe esett a család harmadik gyermekével. Ez az esemény adott alapot annak a legendának, mely a mai napig az egyik legjelentősebb kísértetjárásnak szolgáltat alapot a Myrtes birtok történetében. Míg felesége harmadik gyermeküket várta, állítások szerint Clark Woodruff viszonyt kezdett a birtokon szolgáló rabszolganők egyikével, akit Chole-nak hívtak. A lány nem hajlott a viszonyra, így a férfi egy másik szolgálót választott helyette. Chloe azoban attól rettegett, hogy mivel visszautasította a férfit, az bűntetésből a földekre küldi majd dolgozni. Ezekben az időkben a földeken végzett munka volt a leginkább megerőltető. kiváltképp egy nő számára. A történet szerint Chole egy nap, egy a gazda és a szolgabíró közti beszélgetést próbált kihallgatni, hogy megtudja, vajon mi lesz a sorsa. Azonban hallgatózáson kapták és a bíró javaslatára levágták egyik fülét, ezzel statuálva példát a többi szolga előtt. Chloe ezt követően egy zöld színű turbánnal igyekezett eltakarni a szörnyű sebhelyet amit a kés hagyott maga után. Az események ezek után nem tisztázottak. Egyes történetek szerint a család nem sokkal ezután sárgalázban szenvedett. A bíró parancsára pedig Chloe volt az akinek ismét talpra kellett őket állítani ahhoz, hogy elkerülje a további munkát a földeken. Más verzió szerint Chole bosszújában az idősebbik lánygyermek születésnapjára készülő tortába a cukor és liszt közé, porrá őrült leander virágot kevert. Az este folyamán a család tagjai szörnyű rosszullétektől szenvedtek. Chloe, mintha mit sem tudna a betegség okáról, kiszolgálta a családot. Azonban a két lány valamint várandós édesanyjuk elegendőt evett a süteményből ahhoz, hogy életüket veszítsék, a családfő viszont életben maradt. A többi szolgáló, tudva a mérgezésről attól tartott, hogy a gazdájuk őket is megbűnteti, ezért egy éjjel kirángatták Chole-t az ágyából és felakaszották egy közeli fára. A testét csak jóval később vágták le, majd köveket kötve rá, a folyóba dobták. Woodruff családja elvesztése okán érzett bánatában lezáratta a gyermekek étkezőjét és többé nem használták azt a szobát, egészen a férfi néhány évvel később bekövetkezett haláláig. Napjainkban ez a szoba játékszobaként működik. A fent említett történetet nem támasztájk alá bizonyítékok, sőt több történelmi feljegyzés kimondottan ellent mond neki. Többek közt az is, hogy Chloe nevű szolgáló létezéséről nincs feljegyezés.(Bár véleményem szerint ez semmire nem bizonyíték.) Ezen felül feljegyzés támasztja alá, hogy Sarah Matilda sárgalázban hunyt el 1823-ban. Két gyermeke (egy fiú és egy lány) mindössze egy évvel később haltak meg, arra nincs bizonyíték, hogy halálukat mérgezett étel okozta volna.(Bár a két gyermek halálának időpontjáról és okáról nincs feljegyzés.) A házaspár harmadik gyermeke (Sarah Matilda tehát nem halhatott meg terhessége idején) Octavia férjhez ment, hosszú életet élt. Woodruff élete vége felé lányával és vejével élt egészen haláláig. Mindazon által az évek során sokan látták Chloe alakját a ház körül. Éjszakánként gyakran feltűnik a házban jellegzetes zöld turbánjában és néha egy-egy lakó arra ébred az éj közepén, hogy Chloe bámul rá az ágy végéből. Íme egy a házról készült legendássá vált kép, melyen állítlag Chloe alakja látható, jellegzetes turbánjában a két épület közt.

Még több gyilkosság:

A rabszolgalány által elkövetett gyilkosságok áldoztain túl a házban további hat ember vesztette életét gyilkosság áldozataként.

Lewis Stirling:

A történet szerint a ház egykori tulajdonosának, Ruffin Grey Stirlingnek legidősebb fia, Lewis is itt vesztette életét mindössze 23-évesen, mikor egy szerencsejátékból származó adósság okán leszúrták. A feljegyzések szerint 1875 októberében vesztette életét szintén sárgaláz következtében (Csak nekem tűnik jó bűnbaknak ez a sárgaláz a ház történetében?:)).

Szövetséges erők:

A legenda úgy tartja, hogy a házban három szövetséges katona vesztette életét, miután betörtek az épületbe. A férfiak társalgójában lőtték őket agyon. Ám az esethez kapcsolódó történet jóval későbbre datálódik, mikor a Myrtles-t fogadóként megnyitották a nagyközönség előtt. Egy szobalány a szőnyeg takarítása közben egy foltot vett észre, melyet hiába súrolt nem akart eltűnni. Állítása szerint a folt éppen egy emberi test nagyságának és formájának felelt meg. Feltételezték, hogy az egyik katona teste zuhanhatott arra a helyre. A történet furcsasága, hogy a folt csupán a fogadó megnyitását követő első hónapban volt látható, azóta sem jelent meg újból. A három katona megöléséről természetesen nincsenek feljegyzések. Egy másik gyilkosságról szóló beszámoló szerint a házért felelős egyik karbantartót gyilkolták meg egy rablás során 1927-ben. Erről újfent semmiféle feljegyzés nem áll rendelkezésre. A ház történetében az egyetlen tényekkel alátámasztott erőszakos haláleset William Drew Winter nevéhez köthető. A legenda szerint Winter-t egy lovas lőtte le a ház verandáján. A férfi, bár halálos sebet kapott, még képes volt végigvonszolni magát a férfi majd a női szalonon egészen a főlépcsőig, mely a ház középső részén álló teremből indul. Végül kedvese karjaiban hunyt el a lépcső 17-ik fokán. A felettébb unalmas, állítólagos valóság szerint viszont azonnal életét vesztette a verandán, bár a történet egyik verzióját sem támasztják alá feljegyzések, csupán a halál időpontja és módja bizonyos. Ám állítólag a mai napig hallani a házban kísérteties lépések zaját, melyek keresztül haladva a szalonokon, a lépcső 17-ik fokáig vezetnek, majd ott megszűnnek.

Tükröm, tükröm...

Az impozáns méretű tükrök sem maradhatnak ki a ház legendái közül. Egyesek szerint a ház tükrei tartják fogva a meggyilkolt emberek lelkeit. Több itt készült fényképen a hatalmas tükrökon több különböző ember kéznyoma figyelhető meg.

A Hampton Court Palace előkelő kísértői

A Londonban található Hampton Court Palace VIII. Henrik egykori lakhelye volt. Ez egyben Anglia egyik leginkább kísértetjárta helye.

Visszatérő és igencsak előkelő kísérteteket láttak fel-fel bukkanni az évek során.

Leggyakrabban Catherine Howard bukkant fel a palota fala közt. Henrik ötödik feleségeként, házasságtörésért ítélték halálra és végezték ki 1542-ben.

Henrik harmadik feleségének Jane Seymournak szellemét is gyakran vélik látni a palotában. Jane VI. Edward születésekor vesztette életét.

Emellett néha néha feltűnik Sibel Penn, Edward dajkájának szelleme is.

2003-ban azonban minden kétséget kizáró felvétel készült a Hampton Court Palace-ban, ahol az egyik tűzvédelmi ajtót egy titokzatos alak kitárta majd becsukta. A biztonsági kamera által készített képek bejárták a világot.

Íme a rejtélyes köpönyeges férfi rémísztő alakja.