A hónap klasszikusa - A szarv

A következő történet széles körben elterjedt az interneten. Sajnos az eredeti, angol nyelvű verzió írója ismeretlen.

Az ördög a lángoló tornácon. Ismét visszatért abban az évben, ahogyan az elmúlt öt évben mindig. Pokolian izzó üstök fényével húzva láthatatlan vonalat a járdaszélre, mely a halloweenozók nagy részét tisztes távolságban tartotta. Mintha csak a Faust egy jelenete elevenedett volna meg, csakhogy ez több volt puszta képzeletnél, ez volt a szomszédságom.

A szülők épp olyan aggódva járták az utcákat mint gyermekeik. Egy olyan környéken, ahol a  Halloween legfőbb képviselői a papírból kivágott csontvázak és műanyag töklámpások voltak, egy piromán hajlammal megáldott, vasvillás fickó vérfagyasztóan ijesztőnek tűnt. A legifjabbak csoportokba verődve, sietősen haladták át a rezidenciával szemben, az utca túloldalán elterülő gyepen. A vérükben lüktető cukor remélhetőleg elegendő biztosítékot nyújtott a mélyen a lélekbe égő rémálmokkal szemben, melyhez egyetlen, a fickóra vetett pillantás elég volt. Csak kevesek, a legbátrabbak  tették meg az utat, hogy begyűjtsék az édes meglepetést, melyet személyesen az ördög adott át a bejárat vörös fényárjában úszva.

A 70-es években a ,,Csokit vagy csalunk” kevésbé szólt a halállal való kacérkodásról, mint manapság. Akkoriban a külvárosi területeken az emberek évtizedekig éltek ugyanabban a házban. Nagy figyelmet szentelve a szomszédok, a szomszédok gyerekeinek megismerésére. Biztonságos kikötő volt ez a bűnös világon kívül, a semleges gondolatok és válogatott ideálok erődítménye. Ennek nyomán nem csoda, hogy riasztó jelenségnek számítottak az olyan, alkalmanként bárdolatlan, furcsa fazonok, mint a Warren család. Sikeresen beszivárogva a békés utópiába felborították a gondosan nyírt gyepek és Tupperware partik által fenntartott egyensúlyt. Főként, mikor a legidősebb fiú; Wayne Warren, Halloween alkalmából vörösre festve, homlokára ragasztott szarvakkal elfoglalta helyét a megsüllyedt tornácon elhelyezett, két lángoló üst közé állított trónszéken.

Első találkozásunk alkalmával édesapám önként felajánlotta segítségét, hogy begyűjt egy méretes csokoládét a számomra. Elkerekedett szemekkel figyeltem a járdaszegélyt, míg édesanyám a szomszédos anyukák társaságában kifejtette álláspontját a dolog beteges mivoltával kapcsolatban.  Néhány órával később, mikor szerzeményeimet a nagyszoba padlóján szétterítve tanulmányoztam, édesanyám meragadta a king size méretű snickerst és gondolkodás nélkül a szemetesbe hajította. Akkor nem értettem miért, hiszen tudtommal senki sem jelentette, hogy megbetegedett volna az ördögtől kapott édes élvezettől.

A festett ördög gyorsan a bátorság bizonyításának mérföldkövévé vált a szomszédos ifjúság  szemében. Ahogy idősebbé váltunk, megmérettetésünk csúcspontját az jelentette, hogy  egyedül tegyük meg a házhoz vezető lépéseket. Sok szomszédos gyerek számára ez jelentette a szembenézést  a gyermekkori félelmekkel, a továbblépés rítusa volt ez. Az első önálló találkozásom vele egyszerű démoni társalgásnál többel kecsegtett. Számomra ez nem a hódítás dicsőségét jelentette, hanem a kezdetet.  A mélyen az októberi rituálé mögött megbúvó túlvilági létbe vezető ösvény volt. A hatás, melyet későbbi életemre  és legjobb barátom életére gyakorolt ráébresztett,  hogy jóval több közös van bennem és Wayne Warrenben, mint azt bárki gondolta volna.

Elég idős voltam már ahhoz, hogy egyedül járjam az utcát Halloweenkor. Néhány éve így volt már – hetedik oysztályos voltam akkoriban – ám egészen eddig  mindig elkerültem az ördög házát Samhain adta szabadságom dacára. Azon az estén, amint a gyűjtögetők összebújva, remegve álltak a gyep végén, feltekintettem készen állva arra, hogy legyőzzem gyermeki félelmeimet.  A napbarnította kőház előtt álló, megsüllyedt tornácon egy fekete trónszéken ült a Sátán. Kezében vasvillát tartott arcán egy elmeháborodott vigyorával. Két oldalán egy-egy lángoló üst vetett narancsos forróságot az alkóvra, némi pokoli fénnyel borítva a külvárosi utcát. Talán az Omen című film zenéje lehetett, amely a tornác egy eldugott szegletéből morajlott fel, míg a ház besötétített ablakain keresztül kísérteties hangok szűrödtek ki. Éppen csak annyira nyitották ki őket, hogy a szokatlanul hűvös késő októberi levegő bejuthasson.  Néha-néha maga az ördög is odakiáltott valamit pl. ,, Gyertek csak ide gyerekek!” vagy éppenséggel eleresztett egy vérfagyasztó kacagást, mely a házak faláról visszaverődve eloszlott az éjszakai levegőben mint egy csapat ártó szellem.  A klasszikus horrorok rajongójaként, valahol mélyen kezdtem nagyra becsülni a Halloweenal kapcsolatos munkásságát, ugyanakkor valami érthetetlen félelem felülírta ezt az érzést. A férfi a vörös festék alatt igazi volt, ez tette őt olyan rémisztővé, még akkor is ha sokan csak úgy írták le, mint öntömjénező seggfejet.

Oda fogunk menni? – kérdezte Dan, miközben a járdaszegélyen állva próbáltam összegyűjteni a bátorság utolsó darabkáit a testemből.

Dan néhány évvel idősebb volt és pár centiméterrel magasabb is, de mindkettőnket ugyanabból az agyagból gyúrtak. Évek óta a legjobb barátok voltunk, ugyanazzal a megszállottsággal viseltettünk a Hot Wheels, a Big Jims és a szuperhősök iránt.  Dan Hihetetlen Hulk maszkja alatt láttam, hogy fenntartási vannak. Az anyja istenfélő baptista volt és gondolom, akkoriban nehezen értettem meg, hogy az enyémnél jóval komolyabb következményekkel néz szembe, a pokoli bemutató nyomán.

- Ja! – válaszoltam annak ellenére, hogy szinte végleg kifogytam a bátorságból. Közös barátunk Bob így szólt a Majmok bolygójás maszkja mögül:

- Föl mehettek ha akartok, de én nem fogok. A bátyám asszongya, hogy ez egy bűnöző és semmi kedve seggbe rúgni, ha esetleg zsilettpengét talál a csokoládémban.

 - Én úgysem eszem meg azt a csokit. – válaszoltam, leszögezve azt, ami szerintem nyilvánvaló volt.

Új fordulat morajlott fel a zenében és én nehéz tekintettel figyeltem a valódi lángokat, a tinédzsert a vörös arcfesték mögött és a vaskapukat, melyek a tonác előtt kitárva álltak.

- Megölni nem fog minket vagy ilyesmi. Már évek óta csinálja ezt és egy csomó gyerek felment oda.  A tekintetem néhány idősebb gyerekre tévedt, akik éppen akkor jöttek le a Sátántól.

-Ők is mentek, akkor én is megyek. Dan jössz?

Dan igennel válaszolt. Ráléptem  az ördög barna színű gyepére és lassan közeledni kezdtem. Megpróbáltam felidézni azt amit az év többi 364 napján látni szoktam. Egy kőházat  sötét verandával és néhány sovány, belőtt srácot jönni-menni a felturbózott Camarojukkal. Néha a barátnőjükkel smároltak vagy éppen kicsit püfölték őket. Ez csak Wayne Warren volt, nem a Sátán.

A gondolattól kissé jobban éreztem magam, bár Halloweenkor ez a srác teljesen megváltozott. Egyszerűen rémisztő volt. Ahogy közeledtem, lazán bólintottam üdvözlés képpen, de Wayne nem így reagált. Ehelyett úgy vigyorgott mint egy őrült mindeközben pedig  vihogott, hogy beleremegett az egész megsüllyedt tornác  de úgy, mintha egészen a pokolig akarna süllyedni az egész.

Dan kísérletet téve a jól megszokott  halloweeni  etikett betartására mellém állt, előre nyújtotta a zsákját és azt mormogta ,,Csokit vagy csalunk!”, ami meglehetősen röhejesen hangzott az adott szituációban.

He, he, he – vihogott Wayne, miközben egy csokit dobott Dan zsákjába. Aztán rám és a farkasember maszkomra szegeződött a tekintete.

- Neked valami különlegeset barátom. – mondta, miközben a trón mögé nyúlva előhúzott valamit. Egy pillanatra rábámult, majd a zsákomba hajította, amit magam elé tartottam, mintha csak az üres lelkem lett volna, ami arra vár, hogy megtöltse. Nem igazán tudtam megnézni azt a valamit, de nem is akartam. Nemsokára jobban megnézhettem, ahogy Dan is.

Minden további magyarázat nélkül Wayne felpiszkálta az egyik üstben égő tüzet, köpött egyet, majd a figyelme egy csapat közeledő tinire irányult. Dan és én sietve tértünk vissza a járdára, ahol Bob várt bennünket.

- Menjünk arrébb és nézzük meg, mit adott! – mondtam. Egy utcai lámpa alá kucorodva Dan és én megcsodáltuk az ördögi zsákmányunkat.

- Csak egy sima csoki, de lehet, hogy van benne borotvapenge. – mondta, miközben letépte a csomagolást az édességről és darabokra törte, azonban csokoládén kívül nem talált benne semmit. Bob felemelte Cornelius maszkját és megkérdezte:

- Te mit kaptál? Előhúztam a furcsaságot, amit Wayne a zsákomba hajított és a lámpa fehér fényébe emeltem.

- Úgy néz ki, mint egy fog vagy szarv. – mondtam.  Még sosem láttam ilyet azelőtt. A tárgy kb. 8 cm-es volt, törött az egyik végén, a másikon pedig egy pontba futott össze. De nem csontból volt.  Félig meddig átlátszó anyagból készült és úgy tűnt, hogy mikroszkopikus méretű elektromos alkatrészek vannak benne.

- Hadd nézzem meg! – kiáltotta Dan és kikapta a kezemből

- Ez az izé itt belül úgy néz ki mint az a számítógép alkatrész, amit apukám mutatott nekem. Visszavettem és alaposan megnéztem az áttetsző burkolaton keresztül.

- A számítógépek sokkal nagyobbak ennél. – mondtam határozottan. Bob rásandított.

- Ez fura. Tuti, hogy a tesóm tudja, hogy mi ez.

- Talán meg kéne kérdeznünk tőle. – javasoltam. Bob bátyja, Ronnie az ujjai között forgatta a valamit az asztali lámpa fénye alatt.

- Olyan, mintha egy robotból lenne vagy ilyesmi. Tökkelütöttek vagytok. – mondta és visszadobta nekem.  Lehet, hogy abból az űrhajóból van ami Motor Valleyben zuhant le. – tette hozzá egy huhogás kíséretében.

- He? – kérdeztük mindhárman. Ronnie nevetett.

- Mind pisisek vagytok. Egy pár éve a rendőrök meg mindenki kivonult, mikor lezuhant valami a Motor Valley út és a Screaming Bridge között. Valószínűleg egy felrobbant csészealjat találtak, de űrlényeket soha. Amikor az az idióta Wayne még suliba járt, hallottam egy mesét arról, hogy néhány haverjával ott kint ittak egy éjszaka és találtak pár csészealj alkatrészt. Azt hiszem azóta kezdett el Sátánnak öltözni Halloweenkor. Biztos elosztogatja az alkatrészeket csoki helyett, smucig seggfej. Szerintem ez mind baromság. Azzal Ronnie kiment Bob szobájából. Mind a valamire néztünk.

 - Nagyon király történet. Ki kéne menni oda és megnézni. Lehet, hogy ez egy űrhajóból van. – javasoltam. Dan bólintott.

- Sohase’ láttam még ilyet.

- Lököttek vagytok. – mondta Bob gyanakodva szemlélve minket.

Minden ami általánosan véve jónak számított, kívül esett a határaimon. Ez van, ha az embernek olyan szülei vannak, akik törődnek vele. Nem mehettem a patakhoz, nem vehettem részt üvegezős bulikon, nem mehettem a srác kertjébe, aki úgy beszélt mint egy részeg tengerész, nem biciklizhettem túl a Dairy Queenen és meg sem kísérelhettem elhagyni a szomszédság területét. Motor Valley egyértelműen kívül esett gyermekkorom térképén. Megoldás képpen a fiatalságom felét a pataknál vagy azzal töltöttem, hogy biciklivel kilógjak a szomszédság területéről. A másik felét pedig azzal, hogy kimagyarázzam, miért késtem. Szóval egy kirándulás Motor Valley-be, szokásos cinkosommal Dannel több volt mint lehetetlen. Azonban halott földönkívülieket találni olyan lehetőség volt, ami miatt az akciónak, minden következményre való tekintet nélkül meg kellett történnie. Bob akárhogy is, nem jöhetett. Büntetésben volt, mert rajtakapták, ahogy cigarettát próbált lopni az apjától. Visszatekintve, nem hibáztatom, hogy kibúvót keresett.

Motor Valley arról a motocross pályáról kapta a nevét, amit a völgy nyugati végében alakítottak ki. Néhány itt-ott megtoldott úton kívül, melyek átvágtak rajta, Motor Valley-t főként bozótos texasi erdőség borította. Alcsonyan fekvő lapos terület volt, mely összegyűjtötte az esővizet létrehozva egy lápféleséget.  Nem volt meglepő, hogy ha valami itt lezuhant, annak  a darabkáit csak nehezen tudták összegyűjteni. De a becsapódás óta - ami mint későbbi, régi újságokban való kutatásom során megtudtam  1972 szeptember 30-n történt – a vizet öntözés céljából egy marha farmra terelték. Így anélkül lehetett bejárni a területet, hogy az ember elsüllyedt volna a trutyiban.

Dan és én ráhajtottunk a régi középiskola mögötti útra majd ki a 10-es főútra, ahol néhány  ipari épület  és egy Firehose nevű bár állt, a változás kitartó ellenfeleként. Ezek voltak a civilizáció utolsó hirmondói  Motor Valley előtt.

Amint elhagytuk az ipari területet, ráfordultunk a lejtős Motor Valley útra, ami délre fordult és egészen a völgy közepébe vezetett. Errefelé csak néhány kocsi fordult meg, azok is csak azért, hogy kidobjanak valami vackot vagy átvágjanak a 10-es főútra. Dan és én úgy pedáloztunk végig rajta, mintha csak a miénk lett volna.  Az út minkét oldalán a póklábakként szerteágazó vízmosásokban és itt-ott felbukkanó sáros ösvényeken a jóléti társadalom kiszuperált relikviái hevertek, mint afféle sebhelyek a tájban. Régi mosógépek, autógumik, rugóig lecsupaszodott kanapék, végtagjaikat vesztett műanyag babák. Elhagyatott túlvilági életükben, mintha az alant megbúvó sötét teremtmények számára nyújtottak volna menedéket. Pedálozás nélkül siklottunk le a dombon.

- Emlékszel még a szarvra? – lihegte Dan.

 - Ja!

- Örökre szobafogságban leszel, ha a mamád rájön erre az egészre. - drámaian bólintottam.

- Mit mondtál a mamádnak, hova megyünk?

- A Dairy Queen-be meg a játékterembe.

- Remélem a te mamád meg az enyém nem beszélnek egymással, mielőtt visszaérünk. Tudod, hogy mindig telefonál, hogy megkérdezze hol vagyok és én azt mondtam neki, hogy csak a játékterembe megyek. Nem akarja, hogy a Dairy Queenbe menjek, mert hallott valami sztorit, hogy egy pasas Lubbockban besétált a Dairy Queenbe, előkapta a micsodáját és börtönbe csukták. Dan nevetett.

- Úgy hangzik, mint amit az unokatesóm, Jimmy csinált a születésnapi buliján.

- Nem úgy volt, hogy valami csaj tökön rúgta miatta?

- De igen, két hétig nem kelhetett fel az ágyból.

- Remek!

Lekanyarodtunk és a hosszú Motor Valley úton tekertünk tovább. Körülbelül egy km után egy szűk mellékútra fordultunk, mely a Screaming Bridge-hez vezetett. Azt hiszem nem ez lehetett az igazi neve, de ezen a néven ismerték, ami egy tragikus öngyilkos-szerelmes történethez kapcsolódott.

Balra fordulva egy mellékútra hajtottunk aminek a neve, utcatábla híján rejtély volt. Ahogy végigrobogtunk az omladozó aszfalton, a fák lombjai egyre vastagodtak, mígnem lassan kupolát emeltek az út fölé. Árnyékot vetettek az útra akár egy sötét alagút. Kopasz ágak meredeztek ki a levéltömegből, melyek az őszi szél minden egyes rohamára hullani kezdtek. Egy pillantra Óz erdeje jutott eszembe, azonban ez a kellemes gondolat hamar szertefoszlott. Biztos voltam benne, hogy akármilyen szörnyeteg rejtőzzön is a tüskékkel tűzdelt berekben, biztosan nem táncol vagy énekel. Mégcsak nem is morog vagy ciripel. Furcsa némaság vett minket körül, ami még inkább nyugtalanító volt.

A Screaming Bridge-hez közeledve az aszfalt a biciklik számára nehezen járható, homokos földúttá változott. Annak ellenére, hogy masszív Huffy modellek voltak, a motorbicikli hatás elérése érdekében a keresztrúdra csavarozott műanyag tankkal. Úgy döntöttünk, hogy leparkoljuk őket egy figyelmen kívül eső helyen és gyalog folytatjuk az utunkat.

A híd nem volt nagy durranás. Egy lejtőben végződő földút, tele napszítta sörösdobozokkal és más azonosíthatatlan szeméttel.  Miután a szélére állva könnyítettünk magunkon, dél felé vettük az irányt, amerre Ronnie szerint az UFO valószínűleg lezuhant. A zsebembe nyúltam  a visszahajtható pengéjű késem után, melyet az apámmal töltött legutóbbi vadászat előtt vettem. A vidék nem volt ismeretlen számomra, hiszen számtalan szarvasvadászatra vittek már magukkal, amióta csak megtanultam járni. Azonban képzelt felfedező szaktudásom és a Motor Valley-ben megbúvó rejtély feltárásával kapcsolatos elszántságom ellenére a szívem majd kiugrott a helyéről. Volt a helyben valami megtévesztő, vagy inkább gonosz amit korábbi vidéki bolyongásaim során még nem tapasztaltam.

Cikkcakkban átszelve a területet próbáltunk nyomára akadni valaminek, nos ami egy repülő csészealj lezuhanásának jele lehet. De az aljnövényzet sűrű volt és hamar rájöttünk,  kis remény van arra, hogy bármit találunk a becsapódás pontos helyének ismerete nélkül. Égett fákat vagy más jellegzetességeket keresve járkáltunk.

Úgy harminc perc elteltével Dan egy sűrűn álló facsoporthoz hívott, ahol látott valamit.

- Ezt nézd meg! – mondta, tekintetemet az ágakon túlra, kb. 20-25 méterre, egy tisztás közepén álló, düledező kunyhóra irányítva. Ez bizony nem UFO volt, de legalább valami más a fák és kövek közt. Dant láthatóan felzaklatta annak a lehetősége, hogy vajon ki vagy mi nevezheti ezt otthonának.

- Kétlem, hogy valaki lakna itt. Nem látok egy kocsit sem. – jegyeztem meg.

- Azt hiszem láttam valamit mozogni annál az ablaknál. – mondta Dan komoly hangon. A homályos ablakra néztem.

- Nem tudom hogyan láthattad, olyan mocskos.

- Ja! Lehet, hogy csak képzelődtem. Szerintem jobb lenne, ha elhúznánk a csíkot.  Keresgéljünk a hídhoz közelebb.

- Nem kell megijedni! – vágtam vissza. Gondoljuk végig logikusan! Ha valakik élnek is itt, valószínűleg már nagyon öregek és bármikor elszaladhatunk előlük. Dan bólintott, de láttam, hogy nem támogatta teljes szívvel az ötletemet.

- Na menjünk! – kezdtem, amikor egy ág reccsenését hallottam a hátunk mögül. Megfordultam.

Egy lépésre tőlünk állt egy férfi. Öregnek tűnt, de ápolatlan megjelenése lehetetlenné tette a korának megítélését. Szürkésbarna haja gazként meredezett ki a fejéből, koszos, borotválatlan arcát keretbe foglalva. Egy háborodott mosoly felfedte néhány hiányzó fogának helyét a szájában lévő rothadó barnaságban. Az overallján díszelgő kényelmes lyukon át vakarászta magát  hosszú, visszakunkorodó körmeivel, miközben minket bámult. Futni kezdtünk.

- Ájunk csak meg  fiatalok. Nem járkáhattok erre anékű’, hogy a öreg Lickyve’ beszénétek! A férfi megrántotta az arcát, mintha csak egy epileptikus őrült arca lett volna. Megtorpantunk. Próbáltam valami okosat kinyögni.

- Apukám fát gyűjt, ott hátul! – mondtam, közben pedig össze-vissza mutogattam. Mi csak körül néztünk.

 - Nem tuggyátok átverni a öreg Lickyt. T’om hogy egyedű vagytok itt. Ha az apátok itt lenne, nem vónátok o’an ijedtek. – mondta és ez alkalommal tejesen kinyújtva a nyelvét,egy ideges mozdulattal körbenyalta a száját.

- Ez az igazság, uram! – kezdte Dan, de az öreg félbeszakította.

- A lekembe gázótok, ha hazudtok nekem.

- Sajnáljuk, de hamarosan haza kell mennünk. – tettem hozzá.

- Addig nem míg nem gyüttök be és isztok egyet a öreg Lickyve’. Mutatok nektek valamit. – mondta és megindult felénk.

A mai napig nem tudom megmondani, miért tettük be a lábunkat abba a furcsa kunyhóba, de azt hiszem jobban féltünk attól, hogy mi lesz ha nem tesszük azt amit kér, mint attól, hogy mi lesz akkor ha megtesszük. Talán csak jobban bíztam a késemben, mint kellett volna. Tekintet nélkül bármire, a szememet az öregen tartottam, amint bevezetett minket a ferde, szürke kalyibába.

- Szeretitek a kóulát fiúk? – kérdezte miközben követtük befelé.

 - Persze. – válaszoltam jól tudva, hogy Dan szigorúan 7-Up ivó volt, de az adott körülmények között nem volt értelme ezt firtatni.

Az első ami megütötte az orrunkat a kalyiba belsejében, a szag volt. Rosszabb szaga volt mint magának Lickynek. Olyan volt, mint a régi dohos házak szaga ami exponenciálisan nőt, valamiféle szerves rothadás bűzével. A gyomrom liftezni kezdett, amint az első vaskos, bűzös lélegzet betöltötte a tüdőmet.

A kajiba egyetlen, szűk szobája éppen úgy rothadt belül, ahogy kívül is. A mennyezet deszkái teljesen szürkék voltak és pókháló borította őket.  Egy roskadozó kempingágy állt az egyik sarokba suvasztva, süppedt közepén barnás folt éktelenkedett. A szoba másik végén egy lerobbant tűzhely állt, rozsda ette porcelán burkolattal. A hosszú fal mentén állt egy rothadó, rongyos, beige színű kanapé, amit szinte teljesen maguk alá temettek a víz áztatta magazinok kötegei.  Főként Playboynak és Hustlernek tűntek, már amennyire ki tudtam venni. Jobbra tőlünk egy poros, öreg faláda állt. Olyan volt, mint egy az 1800-as évekből származó koporsó. Egy kövér patkány slisszant át az alján. De a kunyhó legmegdöbbentőbb része a tapéta volt. Régi pin-up stílusú akt képek, számtalan magazinból kivágva, melyek beborították a fal minden egyes cm-ét. Ezt megkoronázva, a réteg tetején véletlenszerűen elhelyezett képek voltak, melyek kecskéket és más vadakat ábrázoltak, általam nem ismert magazinokból kivágva. A nedvességtől mind rothadtak és fakultak voltak. Láttam már jó pár akt képet nagyapám garázsában, de Dan a maga vallásos hátterével nem úgy tűnt, mintha jól megbirkózna a meztelen nőket és kecskéket ábrázoló képek elegyével.

- Csak nem UFO-kat kerestek idekinn fiúk? – kérdezte Licky, miközben a tűzhely melletti koszos dobozban keresgélt. Lehámoztam tekintetem egy bögyös szőkéről.

- Miért gondolja? – kérdeztem.

- Sok kíváncsi embert láttam má’ itt akik úgy ástak mind a vakondok. Assziszik, hogy találnak valami űrlényt.

- Miért gondolnák ezt? – kérdeztem ostobán.

- Egy ilyen okos fiú biztosan hallott róla, hogy lezuhant itt egy UFO. - mondta, miközben két poros palackot húzott elő a dobozból. Mi másé’ mászkánátok itt kinn?

- Az hiszem hallottam már róla, de űrlényekről nem tudok.

- Ezek aztá’ jó kis kóulák. – mondta és a fogával lepattintotta az üveg kupakját, majd egyet Dannek, egyet pedig nekem adott.

Diszkréten letöröltem a koszfészket az üveg szájának egyik feléről, majd meghúztam. Legalábbis engedtem, hogy az ital a számhoz érjen, de gondosan ügyeltem rá, hogy egyetlen korty se csússzon le a torkomon. Dan is így tett.

- Hogy teccik a öreg Licky háza? Van nevetek fiúk?

- Őőő...Jim. – válaszoltam. Dan is előállt egy névvel.

- És Horace. Más körülmények között nevetésben törtem volna ki, de a felkavaró atmoszféra elnyomott mindenféle reakciót.

- Vót egy Horace nevű nagyapám. Halálosan szerettem a öreg lókötőt. Kissé bolond is vót. Egyik éjjel levágta a kargyát, mer’ azt hitte, hogy csörgőkígyó. Az öreg hangos nevetésben tört ki, miközben a karját előre mozgatta, mintha csak egy kígyó volna.

Az ajtóra pillantottam. Kicsit jobban éreztem magam, hogy közelebb állunk az ajtóhoz, mint Lickyhez. Észrevettem, hogy Dan még mindig  fintorogva tanulmányozza a különös tapétát némi kíváncsiságot és rémületet ötvözve, mintha csak egy autóroncsot bámulna.

- Maga látta az UFO-t? – kérdeztem, elrejtve  idegességemet.

- Nem igazán. Utána gyüttem ide.

- Maga is azt keresi?

 - Nem, azt az átkozott rendőrök elvontatták. Én várok valamire. Egy szarvra.

Erre a mondatra megállt bennem az ütő. Az a valami a zsebemben valahogyan kapcsolatban állt az öreggel. Kezdtem ráébredni, hogy amit Wayne Warren a csészealj darabjairól mondott talán igaz.

- Nem találtatok véletlen egy szarvat odakinn ugye?

- Igazi UFO volt, az űrből? – szólt közbe végül Dan.

- Jaja! Egy olyan messzi bolygóról gyütt, hogy a hülye tudóusok még sose láttak ilyet. Nem válaszótatok a kérdésre a szarvról. – morgott fenyegetően. Az arcunk elvörösödött.

- Ti eszes kis fütyik tudtok valamit, he? Úgy futtatta végig a kezét a ládán, mintha csak a szeretője bőrét simogatná.

- Milyen szarv?

- Gyerünk fiú! Ha nálad van a szarv nem tarthatod meg! Tudom mer’én találtam meg a másikat, mikor a seriffnek segítettem etakarítani a baleset után. Én is talátam ám valamit amit a többiek sohase láttak. A félelem úrrá lett minden érzékemen. Előhúztam a szarvat a zsebemből.

- Ezt Halloweenkor kaptam. – mondtam, és elhajítottam a valamit Licky háta mögé, majd az ajtó felé fordultam. Dan követett, azonban egy mély ugatás megállított minket. Odakint egy hatalmas kutya morgott. Lickyre néztünk azt várva, hogy gyilkolásra készen felénk induljon.

- Colossus! Nyughass! – kiáltott mérgesen. Csak egy nagy morgós dög, ha értitek mire gondolok. Nem köll félnetek tőle vagy a öreg Lickytől. Kedvellek benneteket fiúk. – szólt és felkapta a szarvat a padlóról.

- Mit akar tőlünk? – követelőztem.

- Nem köll annyira megijedni fiatalok. Visszahoztátok nekem ezt a szarvat, amit mán olyan régen keresek.

- Van valami köze az UFO-hoz? – érdeklődtem.

- Hol szerezted?

- Egy ördögnek öltözött sráctól kaptam Halloweenkor.

- He,he. Tudtam én. – szólt, miközben megnyalta a száját. Tudtam én, hogy visszatalál ide valahogyan. Ördögnek öltözve, a fene vigye! Valamiért rendkívül érdekesnek találta a tényt, hogy Wayne Sátánnak öltözött. Nem voltam biztos benne, hogy milyen kapcsolat van az öreg és Wayne Warren közt, de tudtam, hogy valami fontosat hoztunk magunkkal.

- Ez egy űrlényhez tartozik? – kérdezte Dan.

- Van aki annak híjja – kezdte. De igazábó’ ez az Ördögé. Azóta tartom itt a testét, hogy az az űrhajó lezuhant. Arra vártam, hogy ez előkerülgyön. Néha ilyen fütyik köllenek hozzá, de mindig sikerül. Mostmá’ megkaphatom a jutalmam.

- Az ördög? – kérdeztem szkeptikusan. Licky megkopogtatta a ládát.

- Bezony ám, itt van benn. Szótlanul álltunk. Fogadok, hogy látni akargyátok, ugye? Lassan megráztam a fejem, a szemem megtelt könnyel, amik lassan legördültek az arcomon. Dan kővé dermedt.

- Itt van e! – kiáltotta Licky, amint felemelte a láda fedelét. Az öreg láda sarkai úgy visítottak fel mint egy haldokló állat. Belül egy lény teste feküdt. Barnás-vörös színű volt és aszott akár egy múmia. Volt karja, lába és emberi torzója, de vékony, vázszerű. Csúcsos állával és előreugró homlokával olyan volt, mint a vörös kiadása a kis szürkéknek, akiket az emberek folyton látni vélnek. Szikkadt ajkai mögött egy sor hegyes fog látszott, ellensúlyozva a hatalmas besüllyedt gödröket, melyek a csukott szemeket foglalták magukba. Éreztem, ahogy a halál fanyar szaga betölti a szoba levegőjét. Mintha a szörnyeteg több száz éves lett volna, arra ítélve, hogy a halál és az enyészet bűzében fürödjön az örökkévalóságig. Hátráltunk, bár sem Dan, sem pedig én nem tudtuk levenni a szemünket a temetetlen lényről.

- Mint a könyvekben. Csak éppen nem a pokolból gyütt, hanem odafentrő’ – mondta az égre mutatva. Régebb óta itt van mint ahogy azt ti vagy én e’ tudnánk képzelni.  Tetszik nektek?

Ekkor tűnt fel a szarv. A teremtmény homlokán egy szarv állt, éppen olyan, mint amit én hoztam. Egy szaggatott szélű lyuk a feje másik oldalán arról tanúskodott, hogy egykoron kettőt birtokolt.

- Végre főtámaszthatom. Én leszek az ég királya ha meglássa, hogy mit tett érte a öreg Licky. –szólt az öregember miközben megpróbálta visszailleszteni a szarvat. A kutya ugatni kezdett odakint és mi ott ragadtunk két gonosz közt egyensúlyozva. Licky nevetett, amint a hiányzó elem végül a helyére pattant. Halk suhogás hallatszott a koporsóból, amint hátrébb húzódott.

- Nézzétek meg közelről fiúk, visszahoztad öreg Nick!

A lény mozogni kezdett. Nem mechanikusan, akár egy robot, ahogy azt vártam volna, hanem mint egy szerves élőlény aki hosszú, hosszú ideig aludt. Felült és lassan felemelte a szemhéját. Sötét szemei olyanok voltak mint a hatalmas fekete tükrök amint sápadt arcunkra bámult. Bőre megtelt élettel, az ajkai lassan elfedték a fogsorát. A teremtmény  vigyorában  tiszta gonoszság tükröződött.  Mintha áthatolt volna a szememen, le a torkomon hogy kifacsarja a vért a lüktető szívemből. De ellenálltam, ahogy Dan is. Az ajtóhoz rohantunk, miközben a lény kiugrott a ládából.

Valami arra késztetett, hogy visszahozzam ide a szarvat. Ez megmagyarázni látszott ítélőképességem teljes hiányát amikor követtük Licykt a kunyhóba. Valami megszállt, ugyanaz ami Wayne Warrent arra késztette, hogy Sátánnak öltözzön, tudat alatt egy kalandvágyó kölyökre várva, aki elviszi tőle a szarvat. Ahogy a szél tovább viszi a magot a megfelelő helyre, hogy ott kikelhessen.

- Hát nem gyönyörű? – ordította Licky.

A lény karmos kezének egyetlen suhintásával válaszolt. Vér borította be a falon díszelgő meztelen nőket, amint az öregember  összecsuklott és a földre zuhant. Élettelenül, lefejezve szolgálatai dacára.

- Francba! – sikítottam Dannel egyetemben. Áttörtem az ajtón és keresztül estem a kutyán. Mindketten a földre zuhantunk a kutyával egyetemben. A zűrzavar és csattogó fogak forgószelében éreztem, amint néhány harapás éri a karomat.  Ahogy a lény áttört az ajtón a kutya felnyüszített és eltűnt a fák között. A teremtmény ránk vigyorgott.  Olyan pillanat volt ez, mikor az egyes reakciók között az ember agya és teste próbál szinkronba kerülni, amikor az idő megszűnik. Néhány végtelennek tűnő másodpercig a lény teljes nagyságában fölénk tornyosult és mielőtt képesek lettünk volna összeszedni magunkat, hogy futásnak eredjünk, megfordult és az erdő felé vette az irányt. Még egyszer visszatekintett ránk, majd lassan beleolvadt a tájba és eltűnt.

Dan és én az ellenkező irányba rohantunk, vissza a biciklikhez. Egy szót sem szóltunk, miközben áttörtünk az ágakon, az aljnövényzetben megbúvó ujjnyi nagyságú tüskéken, ami mintha vonakodott volna elengedni minket. Így volt, míg vissza nem tekertünk a Motor Valley útra, ahol végül megtörtem a hallgatást és szembesítettem magunkat a történtek valóságával.

- Gondolod, hogy ez volt az Ördög?  Dan rémülettel az arcán megrázta a fejét.

- Ha ez egy űrlény volt és van még több is.... – sírva fakadt. Éreztem amint a kezem megremeg a kéziféken. Az űrlények vagy a gonosz létezésének gondolata egyszerűen túl sok volt gyermeki tudatom számára.

- Nem mondhatjuk el senkinek. – mondtam.

- Soha többet nem akarok erről beszélni.

- Nem fogunk.

- Soha...Ez volt az utolsó szó amit ki tudtam venni, mielőtt a mondanivalója dadogó motyogásba fulladt volna.

Ha valóban az ördög volt és mi vagyunk a felelősek azért, hogy életre kelt meg kell bírkóznom a tudattal. A gondolattal ami az évek során lassan kiszorította belőlem az életet, mint egy hatalmas óriáskígyó ami türelmesen szorítja össze zsákmányát. És ugyanaz a gondolat ami azért a telefonhívásért is felelős...Óvatosan a helyére tettem a kagylót. Dan nővére hívott. Dant holtan találták a kocsijában ma reggel. Hetekkel ezelőtt tűnt el. Megkérdezte tőlem, van-e valamiféle sejtésem, vajon miért hajtott az öccse Motor Valley egy elhagyott részére és miért emelt pisztolyt a halántékához.  Azt mondtam...nem tudom.

Arabella - a hónap klasszikusa

A történet egy Lucy nevű kislányról szól, aki a szüleitől kapott egy babát. A baba az üknagynénié volt. Ám Lucy titokban írtózott a játéktól. Az apró fekete szemektől, amik követték bármerre is ment a szobában. De bármennyire is gyűlölte, el kellett fogadnia. Úgy érezte, nem bánthatja meg a szüleit azzal, hogy elmondja, milyen kényelmetlenül érzi magát a baba társaságában.
A szülei a babát Arabellának keresztelték. Lucy szemében a név csak még élőbbé tette, akár egy apró emberkét. "És ha olyan élő, vajon mire lehet képes?"
Minden esetre Lucy sosem gondolt arra, hogy a baba bármit tehetne vele. Végülis csak egy játék volt, ami éppen hogy a térdéig ért. Végül úgy döntött, hogy bedugja Arabellát a lépcső alatti gardróbba egy rakat cipő mögé, ahol a szülei nem láthatják meg.
Néhány éjszaka múlt csak el, mikor Lucy az ágyában fekve zajt...csoszogást hallott, ami néhány perc múlva elhallgatott. Azután vonszolás hangját, amit könnyű, gyors léptek zaja követett. Lucy mélyen az ágyba süppedt mozdulatlanul a félelemtől. Mély, szinte már férfias tónusú hang ütötte meg a fülét, ami elég hallkan szólt ahhoz, hogy ne ébressze fel a szülőket.

" Lucy, az első lépcsőn vagyok!"

Hangos zaj hallatszott, mintha valaki négykézláb mászna, majd bármi is beszélt korábban, hirtelen elhalkult és visszatért arra a helyre, ahol korábban rejtőzött.
Lucy olyannyira megrémült, hogy azon az éjjelen egy szemhunyásnyit sem aludt. Rettegve feküdt, amíg meg nem virradt. Másnap megpróbálta elmagyarázni az édesanyjának, mi történet vele az este. Ám mikor az édesanya azzal nyugtatta, hogy csak álmodott, már Lucy is kezdte elhinni, hogy csupán a fáradtság hitette el vele az ellenkezőjét.
Kérte a szüleit, hogy szabadítsák meg a babától, ám ők ragaszkodtak ahhoz, hogy a nagynéni akarata szerint a baba Lucy-é kell, hogy legyen. Így a kislány, vonakodva indult aludni aznap este, miközben magában azt ismételgette, hogy az előző éjjel csak egy álom volt. Még a gardróbot is ellenőrizte, ám Arabella éppen ott ült, ahová Lucy tette.
Azon az éjszakán Lucy akárhogy küzdött ellene, végül mély álomba zuhant. Hirtelen a már ismert kísérteties hang verte fel álmából. A kislány arra gondolt, talán csak a fejében hallja.

" Luuucccyyy...Az ötödik lépcsőn járok!" - hallatszott, majd a hang és a csoszogás elhallgatott és nem bukkant fel többé. A kislány azon az éjszakán sem hunyta le a szemét.

Az iskolában hiába mesélt barátainak a babáról, kinevették. Csak arra tudott gondolni, hogyha Arabella egy éjjel négy lépcőt képes megtenni, akkor minödssze egy éjszaka maradt hátra. Úgy döntött, aznap este bezárja a szobája ajtaját. Hiába kérlelte az édesanyját, hogy a folyosón égő lámpa helyett, inkább a szobájában hagyja égve a világítást, a tűl erős fény nem hagyta volna aludni Lucy-t így nemet mondott a kislány kérésére. Lucy széttárta ablakán a függönyöket, hogy legalább a holdfény bevilágítsa kisssé a szobát.
Amint elbóbiskolt, újfent meghallotta a zajokat és a hangot:

" Luuucccyyy...A felső lépcsőn vagyok!"

Lucy rettenetesen félt, bár tudta, hogy a szobája ajtaja zárva van. A szíve kalapálni kezdett és érezte, hogy ha az ágyban marad, nincs többé biztonságban. Minden bátorságát összeszedve kiszállt az ágyból, hogy utána járjon a dolognak...

...A szülei másnap reggel találtak rá a lépcső lábánál...eltörte a nyakát.

Arabella, ott feküdt a lány mellett.Arabellát és Lucy-t együtt temették el így a baba végre békében nyugodhatott.

Aren't you glad you didn' t turn on the lights!

- klasszikus történet két köntösben -

Ezt a történetet rengeteg különböző verzióban hallhattuk már és legalább ugyanannyi verzióból készült film is.

Íme két verzió:

Két kollégista lány, legyen a nevük - Miranda és Louise - szobatársak voltak. Egy este, Louise-t legyűrte a nátha, így megkérte a szobatársát, hadd maradjon egyedül, hogy kipihenje magát. Miranda megértő volt és úgy döntött, a könyvtárba megy tanulni. Felkapta a könyveit és magárahagyva Louise-t, elindult. Késő éjjel ért vissza és mikor a szobába lépett, eszébe jutott, hogy Lousie nem érzi jól magát ezért úgy döntött, nem kapcsol villanyt, nehogy felébressze. A következő reggelen mikor Miranda felébredt, Louise megcsonkított teste ott feküdt az ágyon körülötte vér borított mindent a falra pedig a következő üzenetet íták a lány vérével: "Nem örülsz, hogy nem kapcsoltad fel a lámpát?"

Másik verzió:

A két lány neve legyen Cindy és Mary. Cindy-t jobban érdekelték a bulik mint a tanulás. Míg Mary minden idejét tanulással töltötte. Mary sokszor dudorászott tanulás közben, ami szörnyen bosszantotta Cindyt. Egy éjjel Cindy későn ért haza egy partyról. Mary már aludt, a szobában pedig teljes volt a sötétség. Mivel Cindy kissé másnapos volt, igencsak rossz néven vette, amikor Mary dúdolni kezdett: ,,Oh Susannah". Rákiáltott Mary-re, hogy fogja be a száját. A dúdolás elhallgatott egy időre. Ám amikor Cindy már éppen elaludt volna ismét meghallotta: ,,Oh Susannah". Újból ráordított Mary-re. Ekkor dúdolás végleg elhallgatott. Másnap reggel, mikor Cindy felébredt, Mary még mélyen aludt, a takaróját egészen a fejére húzva. Cindy elindult, a fürdőszobába, ám ekkor a háta mögül újból meghallotta: ,,Oh Susannah". Cindynél betelt a pohár. Kiabálva Mary felé fordult: ,, Fogd be, különben..." De hirtelen elhallgatott, mikor a sarokban meglátta egy hatalmas férfi alakját, amint egyik kezében egy machetával a másikban Mary fejével megindult Cindy felé és közben ezt dúdolta: " Oh Susannah"...

Woman in white - A fehér ruhás nő

Ez egy szintén elterjedt történet. A legérdekesebb velük kapcsolatban, hogy világon mindenütt mesélik őket. Eltérő országokban eltérő kultúrákban és nem csak mióta a hippikorszakban megszületett a stoppolás művészete.:) Videóink közt két példát is találhatsz rá. Három eltérő verziót kínálunk itt alant:

Első verzió:

Egy fiatal férfi - legyen a neve Tom - hazafelé indult egy partyról amit a barátai adtak. A buli késő ejszakáig húzódott és Tom jóval éjfél után szemerkélő esőben indult haza. Alig tett meg 3 km-t az autójával, mikor az úton oldalán egy halovány alakot pillantott meg. Ahogy közlebb ért, jobban szemügyre vette. Meglepetésére egy fiatal nő állt az út mentén, hosszú fehér ruhában. Lehúzódott az útról a nő mellé és letekerve az ablakot érdeklődni kezdett, hogy szüksége van-e egy fuvarra. Úgy gondolta, a lány bizonyára ugyanarról a partyról jöhetett. A lány igennel válaszolt és beült Tom mellé az anyósülésre. Tom látta, hogy reszket és teljesen átfázott az esőtől. Felajánlotta a lánynak a dzsekijét, aki elfogatta és a vállára terítette. Az úton beszélgetésbe elegyedtek, ki, honnan jött, hol lakik stb. Tomot teljesen lenyűgözte a lány szépsége. A nő házához érve, lehúzódott az útról, ám amikor maga mellé pillantott, az ülés már üres volt, a kocsi ajtaja pedig nyitva állt. Tom azt gondolta, a lány talán zavarba jött és gyorsan beszaladt a házba. Mivel a dzsekijét nem kapta vissza, Tom ügy dönött, hogy másnap visszamegy a házhoz. Még jól emlékzett az oda vezető útra. Kopogtatott. Egy idősebb nő jelent meg az ajtóban. Tom elmondta, hogy bizonyára a lányát vette fel előző este az utójába. Az asszony elmosolyodott. Beinvitálta Tomot. Amit ezután mesélt megrázó volt. A lánya tíz évvel ezelőtt hunyt el autóbalesetben. Tom nem tudta elhinni amit hall. A nő ekkor a hátsó kertbe vezette, aminek a végén egy apró családi temető helyezkedett el. Ahogy Tom közelebb lépkedett, az egyik sírkövön meglátta ott feküdni a dzsekijét.

Második verzió:

Egy fiatal férfi kissé ittasan indult haza egy bárból. Sokáog stoppolt az út szélén, mire egy autó végre mellé húzódott. Egy nő ült a volán mögött. Felajánlott a férfinak, hogy elviszi, ő pedig elfogadta. Beszélgetni kezdtek. Mivel a férfi elég spicces volt, a nő úgy dönött, inkább elviszi a saját házához. (A hiányzó időt mindenki töltse ki fantáziája szerint.) Másnap reggel a férfi arra ébredt, hogy egy rendőr próbálja magához téríteni. Mikor végre felébredt, a rendőr lábra állította, és szigorú hangon rákérdezett, mégis mi az ördögöt csinál itt. A férfi nem értett a helyzetet, de mikor körbe nézett, rájött, hogy egy sírkövön aludt meztelenül. Rémülten pillantott körbe. Megpillantotta a nevet a fejfán. Ugyanaz a név volt mint a nőé aki lőző éjjel felvette a kocsijába.

Harmadik verzió:

Valamikor a hatvanas években történt. Egy nap egy ifjú pár a lány szüleihez igyekezett, hogy elújságolják az eljegyzésüket. Késő este volt, mikor elindultak és a lány lassan elaludt. Nemsokkal később a vőlegénye elvesztette az irányítást az autó felett. Lecsúsztak az útról. Mindketten életüket vesztették. A lányt Maria Roux-nak hívták. Nem sokkal később egy férfi egy fiatal lányt pillantott meg az út szélén az éjszaka közepén. Megállt és megkérdezte a nőt, szeretné-e, hogy elvigye. A nő nem szólt egy szót sem, némán beült a hátsó ülésre. A férfi próbálta szóra bírni. Elmondta, milyen veszélyes egy nőnek ilyen késő éjjel stoppolnia de a nő továbbra sem szólt egy szót sem. Rövid idővel később, mikor a férfi a visszapillantó tükörbe nézett, észrevette, hogy a lány eltűnt. Megállt, és alaposan körbe nézett az úton, de nem találta sehol. A következő vársoban a rendőrkapitányságra hajtott és elmesélte a történetet az ügyeletes rendőrtisztnek. Elomndta, hogy arra gyanakszik a lány bizonyára kiugrott vagy kiesett az autóból. Ő azonban nem hitt neki. Úgy gondolta, a férfi ezzel a történettel akarja fedezni, hogy talán bántotta vagy megölte a lányt. Hosszú kérlelés után a rendőr végül úgy döntött, elmegy a férfivel arra a helyre, ahol utoljára látta a lányt. Amikor odaértek az autó hátsa ajtaja magától kinyílt és bezárult. A rendőr és a férfi rémülten hajtottak el a helyszínről. Az évek során sokan találkoztak a fehér ruhás nővel. Úgy tartják, mivel még a baleset előtt elaludt, az utolsó emléke az maradt, hogy a szüleihez tart a völegyényével. Sosem ébred rá, hogy halott és addig kísérti az utat, míg a célját el nem éri.

Ismeretlen hívás avagy ,, Megnézted már a gyerekeket?"

Első verzió:

A történet főszereplője általában fiatal lány. Vagy babysitter vagy idősebb testvér, aki a két kisebbre vigyáz otthon. Íme egy verzió: Egy szép nyári szombat estén Lisa arra kényszerült, hogy a barátaival való bulizás helyett a két kisebb testvérére vigyázzon, míg a szülei szórakozni mentek. Mikőzben bekapcsolta a TV-t az ebédlőben, a szomszédos nappaliból tisztán hallatszott a kicsik játéka. Unottan váltogatott a csatornák tömkelege közt, mire végül ráakadt egy filmre...romantikus. Ez volt a kedvence. Alig mélyült bele a történetbe, a kicsik megjelentek a szobában vacsorát követelve. Míg ő a konyhában tett-vett, a testvérei a TV előtt maradtak. Mikor éppen elkészült volna a vacsorával, hirtelen megszólalt a telefon. - Hallo! - szólt bele Lisa. A vonal másik végén egyértelműen várakozott valaki, de válasz nem érkezett tőle. - Halllooo! - szólt bele ismét a kagylóba kissé türelmetlenül. - Közel vagyok. - hangzott a válasz a másik oldalról. - Közel, hol? - kérdezett vissza, de válasz helyett csak a jól ismert pittyegés hallatszott. Kissé meglepetten tette vissza a kagylót, majd a történteket teljesen figyelmen kívül hagyva megterített a vacsorához. Miután mind jóllaktak, a kicsik elszundítottak a nappali kanapéján, míg Lisa elmosogatott és rendbe tette a konyhát. Csalódottan vette tudomásul, hogy a film már majdnem véget ért. ,,Nagyszerű" - mormolta. Éppen, hogy kimondta a telefon ismét csengeni kezdett. Sietve kapta fel a kagylót, attól tartva, hogy a zaj felriasztja a szomszédos szobában alvó kicsiket. - Hhhallo! - suttogta a kagylóba elfeledkezve a korábbi incidensről. - Közelebb vagyok. - szólalt meg a hang. - Bocsánat én nem... - mondta Lisa, de újfent csak a pittyegés hangzott válaszként. Lisa tovább hallgatózott. ,,Közel, közelebb, mi a franc?" - gondolkodott. Hogy a végére járjon a dolognak felhívta az operátort. - Miben segíthetek? - kérdezte egy kedves férfi hang a vonal másik végén. - Kaptam egy pár furcsa telefonhívást az este. Esetleg meg tudná mondani kitől jönnek? - Sajnos nem, - érkezett a válasz - de ha gondolja figyelhetjük a vonalat és ha legközelebb telefonál, meg tudom mondani, honnan érkeznek a hívások. Lisa beleegyezett és megadta az adatait az operátornak. Egy pillanatig elgondolkozott. Talán fel kéne hívnia a szüleit. Ám végül úgy döntött, elég idős ahhoz, hogy tudja kezelni a helyzetet. A biztonság kedvéért teljes nyugalmat színlelve felkeltette a kicsiket, ügyelve arra, nehogy megijessze őket. Ám ekkor megcsörrent a telefon. Lisa összerezzent, de meggyőzte magát arról, hogy elég bátor és egy öntelt ,,Hallo!" -val vette fel a kagylót. - Itt vagyok és ez itt...olyan...éles! - folytatta beteges kacajjal a mondanivalóját a hang a vonal másik végén. - Mi éles? - értetlenkedett Lisa. - Hol van? - kérdezte, de a másik oldalról ismét csak a pittyegés hangzott. Ahogy letette a kagylót a telefon szinte azonnal vészjóslóan csengeni kezdett. Az oprátor volt az. - Úr Isten! A hívások...a hívások a házból jönnek. Azonnal jöjjön ki onnan! Én értesítem a rendőrséget. - hallatszott az operátor félelemtől remegő hangja. Lisa rémülten csapta le a kagylót. Felkapva a slusszkulcsot, jó erősen megfogta a két kicsi kezét és kiviharzott a házból. Bezárkózva az autóba várakoztak, mígnem járőrautók gördültek fel a felhajtón. A rendőrök átkutatták a házat. Semmit sem találtak, mígnem a padláson egy koromsötét sarokban egy kuporgó férfit vettek észre az egyik kezében egy mobiltelefont a másikban egy hatalmas böllérkést tartott...

Másik verzió:

Egy fiatal lány két kisgyerekre vigyázott egy este. Igyekezett a kicsiket minél előbb ágyba dugni, hogy tanulhasson. Nem sokkal később megcsörrent a telefon. - Hallo! - szólt bele. - Megnézted már a gyerekeket? - kérdezte egy férfihang a vonal másik végén, majd a vonal megszakadt. A lány összerezzent, de arra gondolt, valaki biztosan szórakozik, így nem is foglalkozott vele tovább. Alig egy óra telt el, mikor a telefon ismét csörögni kezdett. Óvatosan emelte fel a kagylót. Anélkül, hogy egy szót szólt volna, az ismerős hang megszólalt: - Megnézted már a gyerekeket? - a vonal ismét megszakadt. A lány mostmár komolyan megijedt. Nem kellett sokáig várnia a következő hívásra. - Miért nem nézted még meg a gyerekeket? - kérdezte akaratosan. A lány ijedten csapta le a kagylót. Felhívta az operátort. Az operátor felajánlotta, hogy a legközelebbi hívást figyelni fogja és megmondja a lánynak, honnan jön a hívás. Alig tette le a kagylót, a telefon vészjósló hangja ismét felhangzott. Óvatosan emelte a füléhez a kagylót. - Menj és nézd meg végre a gyerekeket! - dühöngött az ismeretlen a vonal másik végén. A lány letette a telefont. Befutott az operátor hívása. - Azonnal menjen ki a házból! A hívások a házból jönnek! Én hívom a rendőrséget. A lány mindent hátrhagyva kirohant a házból egyenesen a rendőrök karjaiba. A rendőröket a gyerekek szobájába érve szörnyű látvány fogadta. A kicsiket az ágyukban találták brutálisan meggyilkolva.

A kampó avagy kampókéz

(Nem a tükrös verzió.:))

Az egyik legalapvetőbb és legismertebb történet. Bár az apró részletek el-el térnek, az alaptörténet mindig ugyanaz marad. Íme: A főszereplőink egy fiú és egy lány - legyenek John és Tina - egy este moziba mentek. A film elég rövidnek bizonyult, korán véget ért. Johnnak és Tinanak nem volt kedve még haza menni, ezért inkább úgy döntöttek, kiautóznak a város szélére és egy kis időre leparkolnak (Gondolom mindenkinek van fogalma arról ez minek a szinonimája akar lenni.:)). Míg autóztak, a rádióban, megszakítva az adást egy fontos hírt tettek közzé. Figyelmeztették a lakosságot, hogy egy közeli börtönből a nap folyamán megszökött egy elítélt, egy különösen veszélyes gyilkos akit több ember meggyilkolásáért ítéltek el. Jellegzetes ismertetőjele, hogy bal kézfeje fején egy kampó található. Kérték a lakosságot, hogy ha bárki látja azonnal értesítsék a helyi hatóságot. Tina megrémült, szeretett volna haza menni. A fiú csak nevetett és megnyugtatta, hogy nincs olyan elítélt aki kijön ide a város szélére. Eközben már jó messze jártak a várostól, kint a földek mellett. Lehúzódtak egy földútra, amit fák szegélyeztek. Tina addigra kissé megnyugodott. Lassan belemerültek a parkolásba, mikor a lány hirtelen halk kaparászást hallott. Mintha a kocsiajtó felől jött volna. John nem vette komolyan és rászólt a lányra, ne legyen olyan paranoiás. De Tina továbbra is hallotta a hangot és egyre jobban félt. Hoszas unszolásra John végül beleegyezett, hogy inkább hazamennek. A fiú csalódott és ideges volt. Mérgesen taposott a gázba és gyorsan elhajtottak. Mikor hazaértek John kiugrott a kocsiból. A Tina felőli ajtóhoz sietett, hogy kinyissa előtte. Rémületére az ajtó kilincsén ott lógott egy kampó...

Másik befejezés:

Tina egyre jobban félt. A fiú, hogy megnyugtassa, úgy döntött kiszáll a kocsiból és körül néz. Tina visszakozott, de John mégis kiszállt. Elindult a kocsi körül, azonban nem bukkant fel a lány oldalán. Néhány perc elteltével a lány már iszonyatosan félt. Ekkor hirtelen kopogó hangott hallott a tetőről. Sikítva süppedt az ülésbe, majd minden bátorságát összeszedve kiugrott a kocsiból és rohanni kezdett ki a főútra. Visszanézve borzasztó látványban volt része. John ott lógott a kocsi felett. Saját beleinél fogva fejjel lefelé kötötték fel a fára...

,,Valaki van a hátsó ülésen!"

Egy nő egyedül tartott hazafelé egy hosszú úton. Késső éjjel volt már az eső sűrű cseppekben szakadt. A nő a műszerfalra pillantva eszmélt rá, hogy hamarosan kifogy a benzinből. A semmi közepén egyszercsak egy apró benzinkút bukkant fel az út szélén. Ahogy közeledett hozzá, lassan az egészet szemügyre vehette. Elhagyatottnak tűnő, évek óta romló állapotú építmény volt, valamikor shop lehetett. Előtte néhány kopott kút, amiről már régen lepattogzott a festék. Mindezek ellenére a kút ki volt világítva, néhány haloványan pislákoló lámpával. Úgy tűnt működik. Az épületben is világosság volt így a nő kissé vonakodva bár, de lehúzodott az útról. Az épületből egy férfi lépett ki. A nő csak a körvonalait vehette szemügyre a sötétben és a zuhogó esőben. A férfi a kocsihoz lépett. Furcsa alak volt, nem túl bizalomgerjesztő kinézettel. A nő nem tekerte le az ablakot. A férfi a tankhoz sietett és lecsavarta a fedelét. Míg a benzin a tankba folyt a nő a visszapillantó tükörben méregette az alakot, aki hunyorogva próbált belesni a hátsó ülésre. A nő nyugtalanul tekerte le az ablakot, és kiadta a bankkártyáját. A férfi beszaladt az épületbe. Néhány másodperccel később sietve tért vissza. Közölte s nővel, hogy a kártyája le van tiltva és jó lenne, ha bejönne vele, hogy tisztázzák a dolgot. A nő nem szívesen, de kiszállt a kocsiból és bement az épületbe. Amint beértek, a férfi megaragadta a karját. Ám mielőtt bármit mondhatott vagy tehetett volna, a nő felkapott egy a pulton álló üres üveget és fejbe vágta. Visszarohant az autóhoz és hisztérikusan taposott a gázba. Alig néhány száz métert tett meg. Bekapcsolta a rádiót, hogy kicsit megnyugodjon. Még mindig remegve a visszapillantóba pillantott. A hátsó ülésen egy férfi emelkedett fel, kezében egy baltával. Az utolsó dolog amit a nő hallott a balta suhogása volt...

Karóra tűzve

A töténet alapvetően nagyon hasonló a kampó vagy kampókéz történethez.

Egy fiatal lány és a barátja hazafelé tartottak egy partyról. Jóval elmúlott már éjfél. Az úton rajtuk kívül nem járt más autó. Mindketten fáradtak voltak és alig várták, hogy hazaérve végre lepihenhessenek. A party utolsó hangjai még a fülükben visszhangoztak.

A férfi úgy gondolta, elég fiatal még az este ahhoz, hogy kerülővel menjenek haza. Letért a főútról. A mellékút amin hajtottak teljesen elhagyatott volt és mindkét oldalról sűrű lombú erdő vette körül. Úgy tűnt a kavicsos úton rég nem járt senki rajtuk kívül. A bozótt egyre magasabbra nyúlt és itt-ott súrolta a kocsi oldalát, ahogy haladtak előre. A lány, aki idő közben elaludt, felébredt és csodálkozva érdeklődött, hogy mi az új uticéljuk, hiszen annyira eltértek az eredeti útvonaltól. A fiú beismerte, hogy úgy érezte szeretne egy kicsit hosszab úton menni, hogy még több időt tölthessen vele. A lány túl fáradt volt, így beleegyezett a tervbe, tudva, hogy a barátja túl makacs ahhoz, hogy ellenkezzen vele. Lassan döcögtek az újonnan választott poros úton, a kocsi fényszórói hiába ontották a fényt, semmi sem volt amiről visszaverődjön a koromsötét éjszakában és a bozótban ami körülölelte őket. Váratlanul a kocsi valaminek nekiütközött a sötétségben. A fiú abban a pillantaban megállította az autót és kipattant, hogy kinyomozza mi is volt az. ,,Ó ne!" mondta amint megpillantotta a hatalmas farönköt ami a kocsi alá ékelődött. Ekkor vette észre a gomolygó füstöt, ami az öreg autó végleg elfáradt motorjából szállt fel. Mérgesen rúgott a rönkbe, bár jól tudta, ennél jóval többre lesz szüksége ahhoz, hogy kiszabadítsa a jáművet. ,, Nem is én lennék..." gondolta, miközben visszaszállt a kocsiba és elmondta a lánynak mi történt. Összerántva a szemöldökét, megpróbálta újraindítani a járművet, de az öreg 70-es éveket is megélt modell, hangosan panaszkodott aztán végleg elhallgatott, mielőtt még felpöröghetett volna. Csak a lámpa villogott a műszerfalon, jelezve, hogy a kocsi indulásra kész. ,, Azt hiszem vissza kell gyalogolnom a főútra segítségért" - mondta fejrázva miközben tenyérrel jó nagyot csapott a hasztalan kormánykerékre. ,,Maradj a kocsiban, nemsokára jövök." - tette hozzá mielőtt kiszállt az autóból. A nyakát a vállai köze húzva egymagában elindult a sötétségbe. Bár a lány nem lelkesedett az ötletért, hogy az éjszaka hátralévő részét egyedül töltse egy poros mellékúton, valahol az Isten háta mögött, túl fáradt , hogy a fiúval tartson és egy álmos gondolat arra késztette, hogy az ülésbe fészkelve magát álomba merüljön, míg a barátja segítséget hív. Egyébként pedig nem éppen az ő ötlete volt erre jönni? Nyilvánvalóan az ö dolga segítségért menni. Figyelte a fiú alakját, mígnem a sűrű köd végleg eltakarta a szeme elől. Közben valahol arra gondolt, milyen hülye ötlet is volt a barátja részéről erre jönni és abban reménykedett, elég ideig távol lesz majd ahhoz, hogy végre nyugton pihenhessen egy kicsit. Másrészről viszont az a gondolat motoszkált a fejében, miközben lassan elaludt, hogy a fiú talán még hajnal előtt visszaér és hogy vajon hogy a fenében talál majd segítséget a főúton, ahol egész végig egyetlen kocsi sem jött velük szembe. Összerezzent, valami hirtelen felébresztette. ,,Mi volt ez?" Álmos zavarodottság lengte körbe a gondolatait, miközben azzal a határozott érzéssel rázta meg a fejét, hogy valami történt iközben ő aludt, valami ami azóta elmúlt vagy véget ért. Meredten bámulta a visszapillantó tükröt az ablakon át, de nem látott mást csak a mély sötétséget. Az odakint némaság honolt, eltűntek az éj korábbi zajai. ,,Vajon miért ilyen nyugodt és csendes most?" - gondolta miközben azon járt az esze ami felébresztette. A mély álomból ébredve valami hideg érzés futott végig a hátán. Összerezzent, miközben arra gondolt, milyen jó lett volna megjegyezni, hánykor is indult el a fiú. Az órájára pillantva nyugtázta, hogy a hajnal első fényei bármelyik percben áttörhetnek a fák lombjain. Hajnali 4:30 volt. ,, Hová tűnhetett? Talán hajnali kettő vagy kettő harminc lehetett, mikor elment, ez biztos? - próbált visszalapozni az emélkei közt, hátha bevillan, hogy mikor indulhatott el. ,, Hát, mindegy mikor ment el, az már órákkal előtt volt és mostmár rövid időn belül vissza kell érnie." - győzködte magát csendesen. Az éjszaka hihetetlneül mély és csendes volt akkor. A halálos csendben szinte lerohanta az érzés, hogy nincs egyedül. A vak sötétben abban reménykedett, talán a barátja közeledik a segítséggel. A karján a bőr összerándult a félelemtől. Libabőr kúszott fel a gerincén egészen a tarkójáig, égnek állítva az apró hajszálakat a nyakán, amint a sötétség odakint, hirtelen megmozdulni látszott. ,,Biztosan megőrültem." - jegyezte meg hangosan. Hirtelen betelt a pohár. A slusszkulcsért nyúlt, ami ami még mindig a gyújtáskapcsolóban lógott. Talán fel tudja kapcsolni a fényszórókat. Ahogy elnyújtózott a vezető oldali ülésen, a kocsi tetejéről erős ütés hangja hallatszott. Szinte reflex szerűen felugrott, kishíján beverve a fejét a tetőbe és a fejtámlába. Őrülettől kerülgetve nézett körbe, ösztönösen megmerevítve minden izmát, végleg nyilvánvalóvá vált a számára, hogy valamit mozogni látott odakint a sötétben. ,, Bumm, bumm! " - ismételte magát a hangos puffanás, egy halk sikolyt csalva ki a lány torkából. ,, Bumm!" - valaki van odafent. - a teljes félelem és rettegés könnyei gördültek le az acán. Egyedül volt és segítségre pedig remény sem volt. Odafennt pedig volt valami...valami ami végezni akart vele. ,,Bumm!...Bumm.........Bumm!" - a félelem hirtelen túlnőtt rajta, végleg maga alá gyűrte. Nem ülhet a kocsiban, várva a semmire, menekülnie kell, ki az autóból, be egyenesen a sötétségbe, az egyetlen helyre, ahol rejtve maradhat az elől ami a halálát akarja. ,, Bumm, bumm, bumm, bumm!" Ennyi volt. Elfeledvén, hogy korábban bezárta az összes ajtót, küzdött a zárral, alig látva ki az arcán patakzó könnyek mögül. Kitárta az ajtót, szinte kilökve a zsanérokból, ám rémülten és zavarodottan, ahelyett, hogy messzire futott volna a kocsitól, hirtelen felbukott és arccal a sárban fekve végezte. Miközben megpróbált újra lábra állni és tovább futni, a környéket vakító fényáradat öntötte el. Felnézve már láthatta a reflektorokat és a mögöttük körvonalazódni látszó sötét árnyakat. Gondolkodás nélkül adta meg magát a sokknak, amint egy hangosbeszélőből éles hang kúszott felé. Kábultan feltápászkodva, másra sem tudott gondolni, csak hogy a fények felé botladozzon. Az arcát törölgetve még mindig hallotta a hangot, egy meglehetősen ellentmondást nem tűrőn hangot, amint instrukciókat adott neki. ,, Hölgyem, távolodjon el a gépjárműtől. Induljon felénk és ne nézzen hátra!" ,, Asszonyom, volna kedves elindulni felénk? És kérem, hogy ne nézzen hátra, csak minket nézzen, ne forduljon meg!" Teljesen kikészülve, szinte csak esni volt képes a fény irányába. Egy egyenruhás férfi kapta el, aki a helyi rendőség embere volt. Végre a fények mögé pillanthatott. Tíz tizenöt álig felfegyverzet rohamosztagost és legalább kétszer annyi rendőrt látott. Mielőtt eszméletét vesztette volna, úgy döntött egyetlen dolgot még meg kell tennie. Minde erejét összeszedve megfordult, és szembe nézett a kocsival. A tetőn egy valóságos szörnyeteg állt, egy végtelenségig deformált lény, aki emberre szinte alig emlékeztetett. Hatalmas karót tartott a kezében. Iszonytató nevetés és nyáladzás közepette püfölte a kocsi tetejét a karóval. Az utolsó dolog, amit a lány látott, mielőtt eszméletét vesztette, nem volt más, mint a barátja feje a karó végén.

Más befejezés:
A kampókéz sztorihoz hasonlóan a fiú itt is a kocsi felett lóg a lábánál fogva egy faágra kötözve.

Bloody Mary, Bloody Mary, Bloo....

A Bloody Mary nem csupán egy koktél neve, hanem egy rendkívül közismet és széles körben elterjedt játéké is, melynek célja, egy nagyerejű, végleteikg vérszomjas boszorkány megidézése.

Játékszabályok:

Végy egy gyertyát és sok sok bátorságot. Lépj be a fürdőszobába! ÉN KINT VÁROK!!! Na, mit hezitálsz, ez csak a fürdő, itt szoktál fogat mosni! Állj a tükör elé...khmmm a tükör elé és mond háromszor: Bloody Mary! A harmadik mi volt? A gyomrod korgott? Mond ki rendesen! Fordulj körbe legalább háromszor és fújd el a gyertyát. De igen fújd el!!! Muszáj elfújni slussz-passz! Még élsz? ... A játék szerint amint a gyertya kialszik, egy rendkívül erős és sötét erőkkel bíró boszorkány idéződik meg a tükörben.

Hogyan hívd a boszorkányt?

- Mond a tükörbe háromszor: ,,Bloody Mary.".
- Mond a tükörbe háromszor: ,, Hiszek benned Bloody Mary." vagy ,,Hiszek benned Mary Worth."
- Mond a tükörbe háromszor: ,,Elloptam a gyermeked Bloody Mary." vagy ,,Elloptam a gyermeked Mary Worth."
- Mond a tükörbe háromszor: ,, Megöltem a gyermeked Bloody Mary." vagy ,,Megöltem a gyermeked Mary Worth." Fordulj körbe a tükör előtt legalább háromszor, fújd el a gyertyát és várj...

Mit tehet Mary?

- Az illető szemeit kitépi a helyéről.
- A testen karmolások jelennek meg mindenütt.
- Az illető eltűnik a fürdőből és az örökkévalóságig Mary-vel raboskodik a tükörben.
- Meglátja a boszorkányt a tükörben (lightos verzió)
- Eszét veszti és halálra rémül (szó szerint) amint meglátja a boszorkányt a tükörben és/vagy szörnyű karmolások jelennek meg az arcán.

Bloody Mary nevei:

- Mary Worth
- Bloody Mary Worth
- Mary Worthignton
- Mary Whales
- Hell Mary (Abból a hitből fakad, hogy maga a sátán jelenik meg a személyében.)

Honnan ered a játék?

Nem könnyű kivonatolni a játék valódi eredetét, mivel olyan nagy számú legenda és a valós történelem keveredik benne. A legismertebb alaptörténet egy Mary Worth nevű boszokányról szól, aki kb. 100 évvel ezelőtt élt és a fekete mágiának hódolt. Elfogták és kivégezték. Egy másik legenda szerint Mary Worth a híres salemi boszorkányper egyik alanya volt, akit elítéltek és megégettek. A per áldozatai közt nem találni ilyen nevű nőt. Azonban ezen a történetek egyik sem magyarázza meg, miért esik szó oly sokszor az idéző rituálé során gyermekről. Nézzük meg kicsit történelmi oldalról is. Elterjedt elmélet, hogy a Bloody Mary és a Mary Worth nevek több, összemosott történelmi személyt takarnak.

I. Mária:

I. Mária a angol és ír királynő valamint Spanyolroszág királynéja is volt. A Tudor ház leszármazottja, VIII. Henrik és Aragóniai Katalin egyetlen gyermeke. Uralkodása idején legfőbb céljának a katolicizmus újbóli bevezetését tűzte ki. Ennek érdekében nem félt bemocskolni a kezét. Nővérét, Erzsébetet a Towerbe záratta, de leginkább a protestánsokkal szembeni kegyetlenkedéseivel összefüggésben kapta a ,,véres" megnevezést. Sok protestánst megkínoztatott majd kivégeztetett, máglyán megégetetett. Innen a Bloody Mary elnevezés. Emellett képtelen volt gyermeket hozni a világra. Több gyermeke halva született és két alkalommal álterhességet állapítottak meg nála. Talán ebből ered az ,,Elloptam a gyermeked..." és a ,,Megöltem a gyermeked..." idézőszöveg.

Báthory Erzsébet:

A Bloody Mary legendának többek közt magyar vonatkozási is vannak. Ki más is lehetne mint Báthory Ezsébet. Személyét mindig is a kegyetlenségekről szóló legendák lengték körbe. Bár ezeket azóta a tudomány megcáfolta és koncepciós vádaknak ítélte, személye még manapság is negatív érzéseket vált ki. A legenda szerint egy alkalommal egy szolgálólányt olyan erővel ütöt meg - mert az fésülés közben meghúzta a haját - hogy a lánynak kiserkent a vére, ami Erzsébet kezére cseppent. Erzsébet úgy gondolta, hogy a bőre szebb lett ott, ahová a vér cseppent, ezért megölette a lányt, a vérét kifolyatatta és megfürdött benne. Azonban ezzel nem elégedett meg. Rendszeresen kínoztatott és öletett meg előbb szolgálókat később a legenda szerint szűzeket, akiknek a vérét még tisztábbnak gondolta. Fellógatatta őket, hogy a vérük az utolsó cseppig kifolyjon. A későbbiekben vérszomja odáig fajult, hogy ivott is a lányok véréből, szépsége megőrzése érdekében. Kezdetben ezt aranyserlegből majd közvetlen a testükből tette. A legenda szerint a lányok mindig az ország különböző távoli pontjairól érkeztek így nem derülhetett fény a kegyetlenkedésekre. Erzsébet haláláig állítólag közel 600 lányt öletett meg. Természetesen ezeket a mendemondákat a tudomány megcáfolta. Bár az ő neve nem Mary, úgy vélik, hogy a több mendemondával való összefonódás következtében többek közt az ő története is hozzájárult Bloody Mary legendájának megszületéséhez. Hogy a játékot kipróbálja-e azt mindenki döntse el maga. Én személy szerint még nem találkoztam senkivel, aki játszott volna ilyet, így nincs kiindulási alapom. Ugyanakkor nem hallottam még arról sem, hogy valaki bizonyíthatóan átélte volna azt, ami állítólag akkor történik ha valaki megidézi a boszorkányt. A sok-sok sztori mögött talán nem áll más csak az unalomba fulladt pizsamapartik feldobására szánt ,,mersz vagy nyelsz" vagy az a tény, hogy a kint várakozó haverok előtt lebőgni sokkal kevésbé szórakoztató, mint halálra váltan kitámolyogni és azt állítani, hogy ,,Én láttam!". Ezek után ők garantáltan nem merik kipróbálni.:) Egyébként meg ki ne szeretné érezni, milyen lehet egy igazi oscar díjas alakítás.:)